2015. március 15., vasárnap

1.fejezet

  Sziasztok! Mint látjátok egy új történet ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Kezdésnek itt is egy fejezet :) A csodás designt pedig köszönöm Debinek, a bétázást pedig Lilnek. Nincs más hátra mint jó olvasást :) kíváncsian várom majd a véleményeket, és örülnék a követőknek is :)  Remélem tetszik majd. Puszi nektek:



1.fejezet


Jesse


Az egyik emeleti erkélyen voltam a társaságommal az egyik kedvenc whiskymmel, mikor hirtelen egy szempárt láttam magam előtt. Ismét megtörtént. Mint azóta olyan sokszor. Előtörtek az emlékek.
Liv gyönyörű ugyanakkor bánatos, haraggal, gyűlölettel teli tekintete került ismét elém. Felrémlett minden amit azon estén a fejemhez vágott. Ami pedig a legszörnyűbb, hogy igaz is volt. Bár azóta sem bánok semmit amit akkor tettem. Különben most biztos nem itt, és nem az lennék aki ma vagyok.
Ezt a részét legalábbis nem. Csak azt, hogy Liv ezt megtudta. Ez az amit sosem kellett volna. Tudtam, hogy ő milyen nő és, hogy nem én vagyok az aki kell neki. Olyan pasi aki nem csupán egy nőt akar magának. Voltak dolgok ezen a téren amit ha lehetne megváltoztatnék de már akkor és most is: késő.
Akkor meg mi a fenéért kínoz ez állandóan? Hiszen szerencsére akkor este semmi baja nem esett. Legalábbis olyan amit ne tudna kiheverni. Végül is számíthattam volna, hogy mint minden az ég egy adta világon ezek is kiderülnek rólam. Már nem tudok mit tenni. És ahogy mondtam nem is akarok. Csak ha lehetne Livet hagynám ki ebből az egészből. De így, ennyi idő elteltével már biztosan elfelejtett engem és azt is ami történt. Legalábbis nem keresett sem a rendőrség, se senki az akkori tetteimért, szóval gondolom senkinek nem mondott semmit. Az azonban biztos, hogy Briana nem úszta meg ennyivel.
De elég Jesse. Felejtsd el. Ő is ezt tette. Annak már vége, más ember vagy. Gazdag, akinek hatalma van és akit tisztelnek. Mindent megkaptál amit akartál és csak ez számít. Felejtsd el a múltat – mondtam magamnak és inkább húztam egyet az italomból.
  • Na végre apám. Ebben a rohadt nagy kégliben sosem talállak meg. A francért kellett neked ekkora ház? – hallottam hirtelen magam mögül Dean haverom hangját aki szerencsére inkább kirángatott a múltam azon részéből amire nem igen akartam gondolni. De persze őt nem tudom átrázni.

  • Ne már Jesse. Megint agyalsz. Elég rád nézni. Hagyd már a fenébe, engedd el. Gyere inkább nézzünk le a klubba. Camil alig várja, hogy láthasson. A héten nagyon elhanyagoltad – kacsint rám.


  • Semmi kedvem ma hozzá és a tömeghez se. Gondolom ha itt vagy, akkor minden oké.

  • Mint mindig testvér. De rád férne egy kis csődület. Jót fog tenni. Mostanában egyre többet agyalsz, pedig nem kéne.

  • Nem tudom miért. Néha csak . . . . . rossz érzésem van.

  • Na ne már. Milyen duma ez? Csak keveset kapcsolsz ki mostanság. A klubbal és mindennel rendben mennek a dolgok. Egy kis buli kell csak neked. Hidd el Camil el tudja terelni a gondolataid.

  • Na abban biztos vagyok  - nevettem a haveromra és eszembe jutott Camil, az egyik táncos lányunk vadító teste. A csaj és én néha összejárunk. Igaz eddig alap volt, hogy alkalmazottal soha, de a csaj nem adta be a derekát így, ha úgy van kedvünk akkor kihasználjuk egymást és ennyi.

  • Egyébként meg hétvégén lesz az a nagy vacsi tudod a hapsikkal, akik közül választani akarsz, hogy kik vezessék majd az új klubokat LA-ben és New Yorkban.

  • Tényleg az is most lesz – jutott eszembe. Talán kicsit tényleg sok volt a whisky.

  • Bizony most. Pénteken. Le van szerezve egy jó kis helyen a vacsora. Különterem, minden ahogy ilyenkor szoktuk. És ez a Dél – Amerikai pasi is eljön aki rád akarja bízni a klubját itt Miamiban.  Tudják, ha a te kezedben van valami akkor abból csak siker lesz. Szóval jó benyomást is kell tennünk.

  • Csak egy kicsit szar kedvemben vagyok ma de ne aggódj a vacsorán minden oké lesz. Ebben nem is kellene kételkedned. A Venezuelai hapsival minden oké lesz. Tudod, hogy jó vagyok ebben. Jó üzletet csinálunk neki. Bár a miénk mindig jobb lesz, de ő sem fog panaszkodni. Sőt nem is lenne rossz majd arrafelé is terjeszkedni – elmélkedtem el.

  • Végül is most, hogy mondod. Arrafelé lehet, hogy még jobb áron tudnánk több cuccot szerezni. Na, majd beszélünk róla a hapsival.

  • Oké. – hagytam ennyiben. Dean persze nem adta fel, de nekem most kivételesen nem volt kedvem az üzlettel foglalkozni. Lehet, hogy tényleg jót tenne egy kis Camil.

  • Összekapom magam és mehetünk. Addig igyál egyet. Rád is férne egy kis lazulás nem csak a munka – mondtam neki majd az üveg felé biccentettem míg elmentem lezuhanyozni és indultunk a klubba.


Nem sokkal később már ott is voltunk. Mindent minden este most is dugig volt a hely. Fiatalok, érettebb népek, üzleti nagykutyák, hírességek. Pörgött a zene, fogytak az italok, táncoltak a lányok a pasik pedig, akik nem nővel jöttek az ő látványukat élvezték ki.
Odabiccentettem a pultnál Martinnak aki rögtön felém gurított egy whiskyt. Dean csak egy vigyorral a képén csóválta az arcát majd eltűnt az irodák felé vezető folyosón. Egy darabig figyeltem a tömeget mikor hirtelen végig simított egy női kéz a mellkasomon és megjelent mellettem Camil.
Szőke haja a vállára omlott és a ruhája bizony mint mindig most sem sokat bízott a képzeletre. Gyönyörű nő volt és imádták a férfiak. Ő pedig ki is használta ezt. Mi pedig olykor-olykor egymást használtuk ki.
  • Végre itt vagy. Már hiányoltalak.

  • Itt vagyok baby. Milyen az este?

  • Mint mindig remek a buli. Imádnak ide járni Jesse.

  • Ezt örömmel hallom.

  • Nincs kedved elbújni valahol kicsit? – súgta a fülembe szenvedélyes hangján. Erre persze melyik pasi mondana nemet? Én sose voltam arról híres.


A derekára tettem a kezem már tudta is a válaszom. Az ezer wattos mosoly kiült az arcára miközben elindultam kifelé a tömegből. Pár ismerős arcnak odaköszöntem és már mi is azon a folyosón voltunk amerre Dean is eltűnt.
Elég sokat dolgoztam itt a legtöbb melót innen intéztem így itt is volt egy kis rejtett szobám. Vagy inkább olyan, mint egy kisebb lakás. Egy kisebb szoba résszel hozzá zuhany. Mint legtöbbször, ha Camil rám vetette magát vagy ritkán éppen fordítva -mert legtöbbször a nők jöttem hozzám  - akkor itt kötöttünk ki.
Ahogy most is mint mindig amikor beléptünk ide már más nem is számított csak az, hogy jól érezzük magunkat és kihasználjuk egymás társaságát.

Olivia

Napfényes délután anyuval a tengerparton sétáltunk. Annyi változás volt csupán, hogy már nem LA-ben hanem Miami fehér homokos tengerpartján. Egy ideje már itt vagyunk, de még mindig szokni kell, hiszen világ életemben LA-ben éltem. Bár eddig olyan nagy változást nem tapasztaltabb igaz talán egy kicsit mégis nyugisabb hely, mint az angyalok városa. Talán rám is fért már.
Ahogy sétáltunk a napfényben elmerengtem egy kicsit. Egy öt évvel ezelőtti estét próbáltam felidézni. A balesetem estéjét. Sőt mindent, ami előtte történt. Ismét sikertelenül. Igaz villant be ez az néha, de semmi több. Bár anyu mindig azt mondja, ne töprengjek rajta, majd ha a sors úgy akarja, megint emlékezni fogok.
Ez idáig szép és jó, de mégis zavar. Hiszen nem emlékszem a múltamra. Anyáék pedig, ha meséltek is dolgokat, akkor azt is csak nagy vonalakban. Azt mondta az orvos magamnak kell emlékeznem nem pedig másnak visszaadni az emlékeimet. Pokoli dühös voltam akkoriban e miatt. De mit tudnék tenni? Lehet, hogy tényleg így akarta a sors? Lehetett valami, amire nem is szeretnék emlékezni? Millió ilyesféle gondolat és kérdés fordult már meg a fejemben, de választ egyikre se kaptam.
Inkább igyekeztem mindig elterelni a gondolataimat, ha ilyesmin kezdtem töprengeni. Éltem, mellettem volt a családom, a legjobb barátnőm, imádtam  a munkám és csak ez volt a lényeg. Sokkal rosszabbul is járhattam volna így hálát adtam a sorsnak inkább ahelyett, hogy szidtam volna, amiért így jártam.
  • Csak nem megint azon töprengsz kicsim? – kérdezte anyu hiszen már nagyon jól ismer. Csak egy mosolyt villantottam felé és már tudta is a válaszom. – Mi lenne, ha este inkább elmennél szórakozni Lenával? Rád férne és tudod ő imád szórakozni menni, csak nem mindig tud rávenni téged.

  • Anya  . . . . . – erre csak egy rosszalló pillantást kaptam így nem is mondtam tovább. – Rendben. Tényleg rám férne egy kis lazítás. De még vissza kell mennem az étterembe. Elő kell készítenem majd a dolgokat a holnapi fogadásra, amit nálunk tartanak.

  • Van még addig idő kicsim és tudod, hogy bent a srácok rendezik a dolgokat ha nem vagy ott.

  • Tudom, de szeretném én csinálni. Valami fontos üzletember tartja nálunk a vacsorát a partnereivel és azt akarom, hogy minden rendben legyen. Most még inkább a legjobb formáját kell hoznia a La Rosának.

  • Ezen kár is aggódnod kicsim. Mióta te vezeted a helyet, még jobban megy. Roberto bácsikád büszke is rád, nem véletlenül akarta, hogyha visszavonul te vedd át a helyét.

  • Pontosan ezért nem akarok csalódást okozni neki.

  • Na, ezt most hagyd abba drágám! Már otthon is remekül megálltad a helyed szóval ezért kár aggódnod.

  • Megpróbálom – mosolyogtam anyura majd egy bárszerű helyre mutattam a parton. – Ihatnánk valamit oltári meleg van. Utána vissza kell mennem.

  • Rendben. Egyébként a testvéreddel beszéltél már? Mikor jön haza.

  • Az este hívott. Bri jövő héten jön vissza. Tudod, hogy megy a haverjaival egy-egy ilyen utazás. Ő sosem tud egy helyben megülni. És tán valami fickó is van a dologban.

  • Nem is a nővéred lenne – mondja anyu, aki szintén nincs oda azért a nővérem életviteléért.


Sosem volt az a fajta, aki szerette munkával keresni a pénzt. Mindig is magától értetődött számára, hogy a szüleink tartják el. Mindig is jól éltünk, nem mondom, hogy olyan multimilliomosok voltunk, de nekem és a nővéremnek sosem volt okunk panaszkodni. Noha felnőtt korunkra igazán mások lettünk. Én mindig is segíteni akartam a szüleinknek és emellett imádtam is a munkám. Briana pont az ellenkezője. Ő sosem dolgozott mindig csak a buli, a szórakozás. Na és persze a pasik. A minél gazdagabb pasik akik persze mindennel elhalmozták őt. Na, ez a nővérem. Nem kéne semmi ilyesmit mondjak rá, de ő ilyen. Nem tudunk mit csinálni. Ennél jobban nem is különbözhetnénk egymástól.
Ami magát a kapcsolatunkat illeti. Nem voltunk olyan tipikus, hű de jó testvérek. Persze mi is veszekedtünk főleg mikor kisebbek voltunk, de mostanság is csak elvagyunk együtt.  Beszélünk, viszont csak amolyan hétköznapi dolgokról. Sosem voltunk annyira jó nővérek, hogy a dolgainkat megbeszéljük egymással. Neki ott voltak a nekem túlságosan nagyképű és cinikus barátnői, nekem pedig Lena.
  • Ő már csak ilyen. De a remény hal meg utoljára. Hátha megváltozik – mondtam anyunak miközben leültünk az egyik asztalhoz egy-egy jeges limonádé mellé. Közben pedig ha már anyu meggyőzött akkor felhívtam Lenát az estével kapcsolatban.

  • Na végre csajszi! Egy hatalmas puszi anyudnak az ötletért. Tudok is egy remek helyet. Azt mondják érdemes megnézni ráadásul tán a tulaj egy észveszejtően dögös hapsi.

  • Te már nem változol – nevettem a barátnőmön majd megbeszéltük mikor jön értem este.

  • Na látod kicsim. Örülök, mikor ilyen mosolygósnak látnak – mondja anyu majd hirtelen az órámra pillantottam.

  • Kicsit elrepült az idő anyu, nem baj ha egyedül sétálsz vissza? Bemegyek még egy kicsit az étterembe elrendezni a dolgokat a holnap esti megrendelőnek.

  • Persze. Még ücsörgök egy kicsit. Csodás idő van és olyan szép itt. Szerintem megvárom apádat hátha eljön erre és járunk egyet.

  • Remek ötlet. Puszilom aput is. Később beszélünk – adtam egy puszit anyunak majd kicsit gyorsabb léptekkel  a napfényes Miami tengerparton sétáltam visszafelé.


A La Rosában napközben is nagy volt a forgalom, hát még este. Tehetősebb emberek helye volt ez, de persze átlagosak is megfordultak. Roberto bácsi remekül alakította ki a helyet. Teljesen beleszerettem magába az elrendezésébe is. Főleg esténként imádtam itt lenni.
Mikor kigyúltak a fények egyszerűen mesés volt. Romantikusnak lehetett mondani ugyanakkor elegánsnak is. Visszatérve a vendégkörre megfordultak itt átlagos emberek ugyanakkor akár hírességek is. Kicsit tartottam is ettől, hogy nem fog ez nekem menni. LA-ben persze vezettem már egy éttermet, de az közel sem volt ekkora és ilyen jó hírnevű sem. Féltem, hogy Roberto bácsi túl sokat vár tőlem.
De eddig, ahogy ő mondja cseppet sem okoztam csalódást neki. Sőt. Szerinte remekül bánok a hellyel, mint az alkalmazottakkal, mind pedig a vendégekkel. Igyekszek is így tenni ehhez pedig nagyban hozzájárul, hogy régen is imádtam ezt a munkát LA-ben hát még akkor itt. A konyhát, a főzést is szeretem, így a szakácsunkkal is remekül kijövünk gyakran dugjuk össze a fejünket a konyhában. Bár én inkább a sütik felé hajlok.
Ahogy visszaértem a La Rosába Victor, aki úgymond a jobb kezem és Roberto bácsié is volt megnyugtatott, hogy mint mindig minden a legjobban megy. Elégedetten néztem végig az éttermen ahol szinte minden asztal foglalt volt.
Az iroda felé indultam, az élelmiszer rendeléseket átnézni, valamint a konyhába is benéztem, hogy egyeztessük a holnap esti menüt a különtermes fogadásra amit estére kértek. A már említett üzletember rendez itt nálunk amolyan üzleti vacsorát így az étterem egyik része nekik lesz úgymond lezárva.
Kicsit bele is merültem a dolgokba a délután folyamán így már sötétedett mikor magára hagytam Victort rábízva a zárást, mert Lena várt rám.
Kocsiba ültem és hazafelé indultam. Csodálkoztam is volna, ha a barátnőm már nem lett volna ott. Egy üveg bor társaságában indultunk a lakásom felé ahol nekiálltunk készülődni.
Magunkhoz és a borhoz képest is egész hamar elkészültünk. Haj, smink, ruha. Lena aztán remekül értett az ilyesmihez. Hiszen ez is volt a szakmája. Divatbemutatókon segédkezett pont ezekben a dolgokban.
  • Nos hát meg kell mondjam állati dögösek vagyunk csajszi – szemlélte mindkettőnk képét az egész alakos tükörben. És hát önbizalomért nem kellett a szomszédba mennie. Igaz, gyönyörű is volt. Szőke hosszú hajával és remek alakjával igazi modell alkat és a férfiak álma.

Csak rám kacsintott a tükörben fogtunk a táskáinkat és mivel már ittunk hívtunk egy taxit aki Miami szívébe vitt minket, ahol az a hely volt ahová Lena menni akart. Meg kell mondjam már kívülről is elegánsnak, modernek és remeknek tűnt. A hangos zenét már kint lehetett hallani a bejárat előtt ahol jókora sorban várták a vendégek, hogy bejuthassanak. A sor láttán kérdőn néztem a barátnőmre, aki csak elvigyorodott és kézen fogva a kidobó srác felé rángatott.
  • Helló Anthony – köszönt az izmos nagy darab pasasnak, aki mosolyogva üdvözölte Lenát és már rögtön engedett is be minket. Csak semmi sorban állás.

  • Te aztán nem semmi vagy. Őt meg honnan ismered? – kérdeztem kicsit hangosabban a zene miatt, ahogy befelé tartottunk a klubban.

  • Régi ismerős. Összefutottunk nemrégen ő ajánlotta a helyet.

  • Hát meg kell mondani tényleg nem rossz – szemléltem körbe a helyet mikor hátulról hirtelen megjelent mögöttünk Anthony. Egy üres asztalhoz kísért minket. Lena rögtön vigyorogva köszönte meg.

  • Jó szórakozást lányok. Remélem tetszeni fog a hely. Jó kis este elé nézünk – kacsintott ránk majd hozzánk küldött egy pincért mielőtt elment.

Lena rögtön rendelt is egy-egy koktélt, majd leültünk. Ő is helyeslőn bólogatva szemlélte a helyet. Tényleg nagyon menőnek tűnt. A bárpult, a különböző férőhelyes kényelmes bokszok, a tánctér, a zene. Nem is csoda, hogy tömve volt a hely. Fiatal gyönyörű lányok lenge öltözékben a férfiak kedvére szolgáltak, ahogy elnéztem a nőknek pedig igencsak vonzók a férfiak.
Ahogy mellénk lépett egy jóképű pincér srác az italainkkal Lena rögtön letámadta.
  • Mit takar a VIP helyiség? – kérdezett Lena és a klub egy sarka felé figyelve amit egy fekete ajtó zárt el VIP felirattal.

  • Oda csak VIP tagoknak van belépés. Egy kicsit másmilyen része a klubnak, aki egy kis izgalomra vágyik. Akár férfiaknak, akár nőknek – kacsint ránk és ebből rögtön kezdtem kapizsgálni.

  • Ez egy szexklub is? – csúszott ki a számon rögtön mire a srác elnevette magát.

  • Nem az cicám. Csak egy kis plusz szórakozás. Csak táncoló lányok a férfiaknak, valamint a hölgyeknek szórakozás. Erotikus ugyan, de nem szex. Azt a klubon kívül kaphatják csak meg.

  • Értem – mondtam csak ennyit majd belekortyoltam a koktélomba, ahogy közben a hapsi jó estét kívánt és távozott.

  • Hát ez egy amolyan kettő az egyben. Ezt még én se tudtam. De ahogy Anthonytól hallottam remekül megy a tulajnak a hely. A pasas tán tudja mitől döglik a légy és mi kell a népnek. Nézz csak szét. Eljöttünk pár klub mellett idefelé jövet, de sehol sem állt ekkora sor a bejutásra várva. És valld be tényleg remek a hely – kacsint rám.

  • Nem rossz. De kell még egy kis pia, hogy el tudjam engedni magam.

  • Addigra hátha akad valami jóképű kis pasi. Hátha láthatjuk a tulajt is.

  • Ja igen. Akiről már áradoztál.

  • Hé, még én se láttam csak hallottam róla.

Reméltem csak az ital iszogatása közben, hogy Lena nem pont itt áll le nekem kerítőnőt játszani, mert kitelik tőle. Annak örülök, ha ő fog valami jó kis pasit ki, de én? Nem tudom. Egy ilyen helyen csak egyéjszakás pasit lehet kifogni. Az pedig nem éppen az én világom.
A koktélok szépen kezdtek fogyni nálunk és a hangulatom is egyre jobb lett. Ez tényleg rám fért. Egy kicsit elengedni magam. Lena ekkor rángatott el táncolni. Ekkorra már remekül éreztem magam. Biztos az ital hatása is, de jó érzés volt. Néha tényleg nem árt kikapcsolni kicsit, noha imádom a munkám is.
Nem is számoltam hány számot táncoltam végig és a végére már egy hozzánk hasonló pasi baráti párost is kifogtunk. Nekem is és Lenának is jutott egy srác. Tényleg remek ez a hely.
Ki tudja mennyi idővel és számmal később kezdtem kiszáradni. A srácok elmentek italért mi pedig addig nevetve, boldogan visszamentünk az asztalunkhoz.
  • Na látod. Végre jól érzed magad. Király ez a hely. 

  • Oké, tényleg nem rossz – vigyorgok Lenára.

  • Na csajok? Mi a pálya? – lépett mellénk Anthony.

  • Minden szuper. Állati ez a hely. A tulaj nagyon tud. Egyébként ő nem szokott itt lenni?

  • Dehogynem kislány. Éppen nemrég jött meg. Ott van – mutatott Anthony a bárpult irányába. Akit körbevesznek a nők – mutatott egy pasas felé a kidobó.

Hát ennyi nővel körülötte tényleg nem volt nehéz észrevenni. Sötét farmert viselt, fehér inggel. Innen igencsak jól lehetett látni. Egy pillanatra még a levegő is megakadt bennem. Atya ég! Ez ám a pasi. Lenának igaza volt. Eszméletlen képű. És fiatal. Valami idősebb pacákot képzeltem el addig, amíg Lena nem mondta, hogy jóképű az ürge.
Lenára néztem, aki ahogy láttam szintén nem kapott levegőt, de mintha nem abból az okból, mint én. Mintha szellemet látott volna.
  • Mi az?

  • Semmi. Csak ismerősnek tűnt a pasi. De nem. Nem lehet Ő – tette ezt már hozzá halkan, de nem eléggé. – Rögtön rá kezdtem figyelni. Éreztem, hogy van itt valami.

  • Hogy hívják? – kérdezte Lena Anthonyt.

  • Jesse Donovan.

  • Baszki – csúszott ki szinte rémülten a száján.

  • Csak ismered őt? Ki ez a pasi?

  • Valaki, akivel nem akarsz megismerkedni. Lehet, hogy jó üzletember, de embernek pocsék. Nem neked való. Meg kell hagyni, ahogy látom igencsak jó megy a sora.

  • Szóval ismered. Szerintem még nem meséltél ilyen nevű hapsiról.

  • Régi történet. Annyira nem fontos ezért nem beszélek róla. Az ilyen férfiakat mint ő kell messzire kerülni főleg neked Olivia. Akármilyen dögös, egy szarházi, nem neked való.

  • Úgy mondod, mintha akarnék valamit tőle. Most láttam először.

  • Ennyi legyen is elég. Ne is beszéljük róla. Felejtsd el. Csak rossz emlék. Ne rontsuk el az estét. Remélem elbújik valahol és nem is látjuk az este folyamán – fejezte be Lena és Anthony ez a furcsa beszélgetésnél hagyott itt bennünket.
Valamiért nekem is rossz érzésem támadt. Lena sosem beszélt erről a pasasról. Mégis valami történhetett velük. Ismerte ezt a férfit és ahogy látom nem éppen jó viszonyban váltak el – töprengtem és néztem a barátnőmet aki rögtön felhajtotta az italát amit a tánc előtt hagyott az asztalon.
Oké. Hagyd Olivia. Ha akarja elmondja – gondoltam de valamiért nem hagyott nyugodni a dolog. Világ életemben ismertem Lenát igaz az emlékeim hiánya egy igencsak rossz pont de akkor is furcsa volt így látni őt. Rossz érzésem támadt ettől az egésztől. Valami biztos, hogy történt, de nem akarja elmondani. Mi a fene lehet az?
  • Ne agyalj Olivia! Semmi baj. Csak egy nem éppen kellemes ismerős. Majd egyszer mesélek róla – mondja, de valamiért most az egyszer éreztem, hogyha lehet akkor ezt a témát soha nem vesszük elő.
Igyekeztem elfelejteni az egészen inkább a srácokra figyeltem, akik megjöttek az italainkkal és leültek hozzánk. Már amennyire a zene engedte próbáltunk beszélgetni, vagyis én a fiúkkal, mert Lena biztos, hogy máshol járt.
Valamiért elég sűrűn lesett körbe, mintha csak menekülni készülne.
  • Kimegyek a mosdóba és ha akarod mehetünk.

  • Nem akarom elrontani a bulit. Figyelj már el is felejtettem. Szerencsére láttam eltűnni valamerre. Pont ez a pasi nem fogja elrontani az esténk. Megisszuk ezeket, visszajössz és folytatjuk a bulit – kacsint rám és úgy tűnik visszakaptam a régi a pasas felbukkanása előtti Lenát.

Lena

Miután Olivia kiment a mosdóba is sűrűn néztem körbe hátha meglátom ezt a szemétládát. Alig akartam hinni a szememnek! Nagyon megváltozott az évek alatt ezért először nem is voltam biztos benne, hogy ő az de ahogy megtudtam a nevét nem volt semmi kétségem.
Egy pillanatra azért imádkoztam nehogy Olivia ahogy meglátja emlékezzen rá. Arra az egyre ha másra nem is talán jó volt a balesete, hogy eltűnt az életéből ez a mocsok és, hogy elfelejtette őt is.
De a francba is, hogy pont itt kell élnie. Miért érzem én, hogy ennek egyszer rossz vége lesz? Az biztos, hogy Oliviát nem szabad a közelébe engedni. Találkozniuk sem szabad.
Jobb lesz ha ezt megtartom magamnak. A szüleinek sem említem. Többet úgysem jövünk ide egyébként pedig elég nagy a város máshol csak nem futunk bele. Ez a férfi soha többé nem lehet a része a barátnőm életében. Annak ismét csak rossz vége lenne . . . .  . .

Jesse

Megint egy jó este. Hatalmas a tömeg, jó a buli más nem is kell. Lerendeztem néhány papírmunkát és megbeszéltünk még ezt azt Deannel a holnapi vacsoráról az irodában. Ő kiment bulizni egy kicsit én meg nem sokkal később mentem utána.
Elégedetten néztem végig a tömegen és néztem be a VIP részre is ahonnan kifelé jövet a folyosón elkapott Camil. Nem kellett sok és már  a karjaimban is volt. Ezen a folyosón voltak a mosdók is, nem szerettem ha nyilvánosan esik nekem.
  • Végre itt vagy, már vártalak – búgta a fülembe majd ahogy egy kicsit leszedtem magamról az iroda felé akartam visszahúzni mikor valami furcsa érzésem támadt. Nem vagyok ilyen fazon és sose hittem a megérzés ilyesmikben de ez most  . . . .  – ugyanakkor egy női hangot hallottam meg ahogy éppen igencsak nemet mond egy férfinak.
Már a tekintetem is arra fordítottam. Egy fekete hajú nőt pillantottam hátulról meg akit ahogy látom a mosdóból kifelé jövet kapott egy hapsi aki úgy tűnik nem ismeri a nem szót.
  • Rögtön jövök – mondtam Camilnak és feléjük indultam.

  • Ugyan már cicám gyere táncoljunk egyet – próbálta a pasas magához vonni a csajt, aki próbált ellenkezni, de a srác erősebb volt.

  • Szerintem a kisasszony nemet mondott – mondtam erélyes, hideg hangon.
A pasas rögtön elengedte őt, ahogy meglátott. Hátrébb is húzódott. Felismerhetett, mert azonnal elhúzta a csíkot. Nagyon helyes. Jobb, ha tudják kivel van dolguk. Ügyes fiú.
  • Jól van? – kérdeztem a nőtől, aki most felém fordult.

  • Köszönöm a segítségét – mondta majd, ahogy felém fordult és megláttam kivel is állok szemben még a vér is megfagyott az ereimben.
Te szent ég. Ez nem lehet. Nem lehet Ő!– mondogattam magamban de akárhogy reméltem, hogy csak a képzeletem játszik velem nem így történt. Tényleg ő állt előttem. Liv.
Az istenit! Mit keres itt?
Ennyi idő után egy újabb pillantás. A félelem úrrá lesz rajtam. Várom a dühét, a fájdalmát amit az utolsó találkozásunkkor zúdított rám mégsem jön. Semmi ilyesmi. A tekintete teljesen más mégis ugyanaz. Gyűlölet, szenvedés ilyen érzéseket kellett volna lássak a szemében e helyett csak egy csodálkozó szempár mered rám. Nem értettem semmit. Pedig Ő az. . . . .
  • Köszönöm még egyszer – mondja, majd már fordulna el mikor utána szólok.

  • A nevem Jesse.

  • Én Olivia vagyok – mosolyog rám majd elfordul és elmegy.

Mi az isten folyik itt? Biztos, hogy ő az. Mégis úgy beszélt velem mint egy idegennel.  Mi a franc van itt? Vagy mégse ő lenne? De ez hülyeség Jesse. Ebből a tekintetből csak egy van, és azt bárhol felismerném – gondoltam magamban és az ég világon semmit sem értettem csak bámultam a távozó Livet  . . . . . .